NEMZETKÖZI NEMZETI TALÁLKOZÓ A MAGYAR KÁLVÁRIÁN

A szár-hegyi Magyar Kálvária kapuja előtti tisztáson rendezték meg a "XI. Magyar diákok és tanárok találkozója a Magyar Kálvárián" elnevezésű, nemzetközi nemzeti találkozót. E a kissé ellentmondásos jelző jól jellemzi azoknak a magyar fiataloknak a helyzetét, akik Erdélyből, Felvidékről, Kárpátaljáról és Délvidékről utaztak ide, hogy találkozzanak a velük egy nyelven beszélő, magyarnak és mégis más állam polgárának született társaikkal. A rendezvény célja éppen ez, hogy kárpát-medencei hazánk különböző államok fennhatósága alá született fiataljai rácsodálkozzanak egy kicsit arra, hogy Trianon rabló diktátuma következtében milyen sok országban érzünk ugyanúgy, milyen sokunknak fáj ugyanúgy Trianon.
A felállított színpadon Dr. Véghső Aranka műsorvezető felkonferálása után

Gyarmati Panni mondta el Wass Albert: Üzenet haza c. versét, majd

Szabó Árpád tárogatóművész zenéje alapozta meg az ünnepélyes hangulatot:

Szamosvölgyi Péter sátoraljaújhelyi polgármester mondott megnyitó beszédet.

Utána Dr. Ugron Gáspár Gábor, a Rákóczi Szövetség főtitkára köszöntötte a találkozó résztvevőit ...

... és Erdélyi Géza nyugalmazott felvidéki református püspök szólt az egybegyűltekhez:

Végül Petőcz Szandra hazafias nótákat énekelt a közönségnek:

A megnyitó ceremónia után a találkozó résztvevői nekivágtak a Magyar Kálvária megmászásának.

Útközben minden stációnál rövid tárogatózene kíséretében koszorút helyeztek el a határon túli és hazai diákok.





Odafenn, a 100. Országzászló égre mutató ujja alatt Pataki Tibor délvidéki iskolaigazgató mondott beszédet.

Itt is elhelyezték a megemlékezés koszorúját.

A ceremónia a Szent István kápolnánál fejeződött be, ahol a résztvevők együtt énekelték el a Szózatot, majd a házigazda virágcsokorral köszöntötte szépséges műsorvezetőnket.

A rendezvényről a Duna TV stábja is tudósított:

A megnyitó ünnepség itt véget ért, azonban a találkozó további eseményei a további napokban folytatódnak, amelyekről tudósítani fogunk.