JOBBIK ÚJHELY

MÚLT, JELEN, JÖVŐ

    Akik napjainkban a múltra szavaznak, azért teszik, mert nosztalgiáznak az ifjúságuk emlékeivel, amik megszépítik még azt a szánalmasan sötét korszakot is, amit ma totalitárius diktatúrának hívunk. Akik ebben a korszakban  nagyon éltek, azok azt idegen fegyverek védelmében tehették, a megszállók istentelen és embertelen hatalmának kegyeiből, az általuk egyre, primitívebbé formált világban, lezüllesztett társadalomban és lepusztított országban. A diktatúrából átmentett elit-csapatuk utóbbi nagy árulása pedig az ún. „rendszerváltás” volt, amikor felajánlkoztak az addig ellenségnek kikiáltott nagyhatalomnak és oroszlán-részt vállaltak az ország eladósításából, szétrablásából, újra-gyarmatosításából. Akik még ma is erre a múltra és ezek képviselőire szavaznak, azokat csak sajnálhatjuk. Az ordas eszmék, a gyilkos örökség, a mérhetetlen gyalázat tudatos vállalói erkölcsileg, emberileg reménytelenek: vagy akasztófára való gazemberek, vagy az agymosás olyan mértékű károsodást okozott bennük, hogy nem képesek objektíven értékelni sem a múltat, sem azt, ahogy az új hatalom kegyeit kereső bűnüldözés egymás után leplezi le a gazdasági-, társadalmi-, politikai bűnözés tetteseit a tökéletesen szalonképtelenné vált pártjuk soraiban. Más – a mienknél normálisabb – országban elképzelhetetlen volna az, hogy képviselőjelölteket indítsanak a választásokon, vagy bármilyen szerepet vállaljanak a közéletben. De bizonyosak vagyunk abban, hogy amint eltűntek a szabadelvűek vad madarai a hazai égboltról, úgy enyészik majd el az utolsó naplementével a vörös horizont is a környezetünkből.

    A jelenre szavazók szívesen változtatnák „narancsligetté” az országot. A narancs azonban nem őshonos itt, nem tájjellegű a Kárpát-medencében, inkább terem a Közel-Keleten. A narancsos győztesek már a győzelmük megszerzése előtt arrogánsak: morognak a múlt, de főleg a szebb jövő miatt. Mert a politikai karrierjüket annak köszönhetik, hogy bizonyítják: a levitézlett posztkommunisták helyett sokkal jobb kiszolgálói ők a nagytőkének. Annyira, hogy még a szervezett bűnözést is engedik állami, kormányzati szintre emelkedni, az országot pedig nemzetközi kalandorok prédájává tenni. Ebben jó partnernek bizonyulnak, a választóik partnereiként kevésbé. Az ország nem ismerheti meg azt, hogy milyen a valódi ellenzék, mert ők ezt a szerepet megtagadják. De összpontosítanak a saját érdekeikre, szemben az ország, a nép érdekeivel, mivel az embereket cserben hagyják. A múlt és a jövő között, ők inkább a múlthoz állnak közelebb: összezárnak velük a demokratikus kibontakozás előtt úgy a saját soraikban, mint a társadalom egészét tekintetve: nehogy a népakarat, a népuralom, a népképviselet véletlenül teret nyerjen és megvalósuljon, mert akkor vége a kiszolgáló szerepüknek: rájuk sincs többé szükség! És félnek az elszámoltatástól, hiszen a múlt nagyobbat, a jelen kisebbet bukik ugyan, de valamennyien buknak – és nem csupán erkölcsileg. Ezért nem jók nekik a jövőt képviselő hazafiak. Aki tehát a jelenre szavaz, azoknak ad bizalmat, akik nem képesek orvosolni az ország gondját, mert még az sem biztos, hogy akarják és leteszi a voksát amellett, hogy folytatódjon az a kiábrándító leépülés, ami 20 év óta nálunk zajlik.

    A jövőre szavazók tisztában vannak azzal, hogy egy 60 éve megnyomorított társadalomból nem állhat elő olyan politikai elit, mint a demokratikusabb feltételek között működő országokban. Ezért lehetnek ifjúságpártiak: tudják, hogy a tapasztalatlanságnak ára van, de azt is tudják, hogy a fiatalság politikai szerepvállalása így is sokkal kevesebbe kerül az országnak, mint a múltra és a jelenre szavazók hazaárulása. Ők nem a vörös és nem a narancs színűt, hanem a piros-fehér-zöld lobogót emelik magasra és nemcsak zászlójuk van, hanem keresztyén hitük, nemzeti elkötelezettségük, több idejük és hatékony politizálásra váltható programjuk, amivel a többi párt nem rendelkezik. A jövőre azok szavaznak, akik elvárják, hogy a magyarság képviselete helyet kapjon végre a magyar országgyűlésben, s tudják, hogy annál jobb lesz a parlament, minél többen lesznek benne azok, akik a jövőnk emberei. Mert ma még csodának számítana, ha a parlamenti széksorokat nem a posztkommunizmus dinoszauruszai és az új gyarmatosítók csicskásai, hanem többségükben derék, tehetséges, tisztességes magyar emberek töltenék meg. Mintha magyar országban élnénk! Egészen azért ezt sem zárhatjuk ki, mert csodák – ha ritkán is, de - történnek.

    Vessünk számot tehát a lelkiismeretünkkel, amikor passzivitásba vonulva elmenekülünk a döntés elől, vagy a voksunk leadásával a rovott múltra, a kilátástalan jelenre, avagy a szebb magyar jövendőre szavazunk !

kb. mindenki, akinek már megjött a jobbik esze

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat