JOBBIK ÚJHELY

Minden ami Jobbik, minden ami Újhely!

 CREDO Verséneklő Együttes énekelt és zenélt a görög katolikus templomban

Szívhez szóló dalokat, lélekbe ható dallamokkal, csodálatos környezetben. Így jellemezhetnénk röviden a kárpátaljai CREDO Verséneklő Együttes műsorát, amelyet a sátoraljaújhelyi görög katolikus templomban, művészetükhöz méltó környezetben adtak elő vasárnap este.

credo_a_szabadban.jpg

credo_verseneklo_egyuttes.jpg

Az előadás meglepetése volt, hogy a CREDO együttes most először adta elő Bodnár Éva felvidéki költő egyik versét, amelynek szerzője maga is jelen volt az előadáson (képünkön).

bodnar_eva_kolto.jpg

A Rákóczi Szövetség által szervezett XI. Magyar diákok és tanárok találkozója a Magyar Kálvárián c. rendezvénysorozat keretében zajló előadás telt ház mellett, nagy tetszést aratott a hallgatóság körében.

telt_haz_elott.jpg

tele_a_karzat.jpg

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 39
Tegnapi: 93
Heti: 425
Havi: 1 928
Össz.: 83 806

Látogatottság növelés
  |  

  |  
Oldal: A CREDO Verséneklő Együttes énekelt és zenélt a görög katolikus templomban
JOBBIK ÚJHELY - © 2008 - 2012 - jobbikujhely.hupont.hu

A Hupont.hu weboldal szerkesztő segítségével készült. Itt Önnek is lehetséges a weboldal készítés.

EladoDomain.NET támogatásával a HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban: